Mint azt egy korábbi bejegyzésemben (2011/05/egy-kontar-vallalkozo.html) ígértem visszatérek a tekintélyelvűség problémájára.
hogy annak ellenére, hogy rendszeresen nagyon pocsék minőségű munkákat végez, a piacon mégis fenn tudja tartani magát. A megfelelő státusszimbólumok elsajátításával és gyakorlásával: nagy ház, szép kocsi egy nagyobb vállalattal való partnerség, sok munka (többnyire állami megrendelések kapcsán, ahol a minőség kevésbé tetten érhető), mindezekkel megtévesztően fenntartva a látszatot, egy komoly vállalkozót játszik, és tekintve a társadalmunk tekintélyelvűségét, ez be is jön neki.
Mi is a probléma a tekintélyelvűséggel a társadalomban?
A tekintélyelvűség nagyon káros és semmi köze nincs a tekintélyhez. A tekintélyelvűség az érdemtelen látszat utáni vak orientálódást jelenti. Ha valaki rendelkezik a különböző státusszimbólumokkal (öltöny, frissen vasalt ing, nyakkendő), akkor a piac, a kliensek, a társadalom bizalmat szavaz neki felületesen.
Az egyik probléma az, hogy mit fogadunk el manapság tekintélynek. A kivívott és elfogadott tekintély tartalmatlansága, értéktelensége, üressége és megkérdőjelezhetetlensége jelent gondot társadalmi szinten. A másik probléma pedig az, ha a tekintélyelvűséget kihasználva a tekintély látszatát mesterségesen elsajátítjuk, majd megtévesztünk vele. Ebből kifolyólag az automatizmusaink, az ökölszabályunk, - hogy amikor „komoly megjelenésű” üzletembert látunk, higgyünk neki - teljesen félrevezető lehet.
Most, hogy rátaláltam erre az illusztrációra, próbálom asszociálni a gondolataimat a képen látható helyzettel. A grafika jól ábrázolja a társadalmunkba bemerevedett alárendeltségi viszonyokat és annak következményeit. A merev, hierarchikus rendszer működésképtelenségét találóan magyarázza a képen látható szöveg, ami lefordítva így szól: - A „fenti fiúk” amikor lenéznek csak szart látnak, a „lentiek” pedig ha felnéznek csak segglyukakat (azaz seggfejeket).
Ez egy kölcsönös patthelyzet (fent seggfejek, lent pedig minden szar), ami nem kérdés, hogy nem személyfüggő (mindenki, aki magasabb pozícióban van, szarik a másikra). A benne való elszenvedett helyzet mindenképpen pozíciófüggő, a dolgok visszás működése (szarunk egymás fejére) pedig abszolút mértékben rendszerfüggő. Ha változtathatatlannak fogadjuk el a betokosodott pozíciókat és azt a tekintélyelvűségünkkel konzerváljuk, megerősítjük azt, akkor ez lehetővé teszi, hogy a „fenti fiúk” mindig is leszarják a lentieket (nincs következménye, mert elfogadtuk, és csak naivul csodálkozunk, hogy lent mitől minden olyan szar). A „lentiek” pedig elfogadják ezt, mert úgy gondolják, hogy a helyzetüket csakis a pozíciójuknak köszönhetik (nem képesek többre a társadalmi ranglétrán). Azt hiszik, hogy ez a társadalmi rend törvényszerű velejárója(aki lent van arra szarhatnak).
Pedig az egész működése csak a rendszer megkérdőjelezhetőségétől függ. A „lenti fiúk” azzal, hogy érdemtől függetlenül elfogadják a fenti pozíciókat (csupáncsak a tekintély elve alapján és soha, semmilyen formában nem kérdőjelezik meg azt), azzal a rendszer tehetetlenségét szentesítik és így saját maguk áldozatai lesznek.
------------------
Íme, két hiteles (akár tekintélyes :) szerző a tekintélyről és a tekintélyelvűségről:
„A tekintély nagyon fontos akkor, ha azt az erényes magatartás hosszú távon való gyakorlásából származó hírnévvel azonosítjuk. Az erényeken alapuló tekintély rendkívül fontos egy közösség közös célok megoldása érdekében való szerveződésében. Az erényes magatartásból fakadó tekintély azonban nem bemerevített viszonyokat teremt, hiszen bárki, aki hasonlóan erényes, hasonló, avagy nagyobb tekintélyre tehet szert. Az erényből fakadó tekintély el is veszthető, ha a hordozója méltatlanná válik rá. (Az emberi psziché aránytalanul magas érzékenysége a rosszra, az erényből fakadó tekintély elvesztését kb. ötször könnyebbé teszi, semmint annak megszerzését…)” - Csermely Péter.
„Az ember társas-szerveződésének alapjai. A fölé- és alárendeltség gazdagon rétegzett és széles körben elfogadott rendszere társadalmi szinten rendkívül gyümölcsöző. Lehetővé teszi, hogy az emberek bonyolult struktúrákat alakítsanak ki az erőforrások előállításában, a kereskedelemben, a védelemben, a terjeszkedésben, a társadalom ellenőrzésében. A tekintélyelvű szerveződés ellentétpárja, az anarchia, nem gyakorol jótékony hatást a kulturális csoportokra. Születésünktől fogva azt tanuljuk, hogy a feljebbvalóknak való engedelmesség jó, a velük szembeni engedetlenség pedig rossz. A legitim szabályok iránti engedelmességnek, a lojalitásnak mindenféle társadalmi szerveződésben nagy értéket tulajdonítanak. Sajnos ez sokszor, vak engedelmességbe csap át. A vak engedelmesség egészen mechanikus – ez az áldása, és ez az átka is. Nem kell gondolkodnunk, tehát nem is gondolkodunk. Számos szimbólum jól kiszámítható módon együttműködésre késztet minket akkor is, ha valódi tekintély tartalmilag nincs jelen. Épp ezért ezeket a szimbólumokat széles körben alkalmazzák azok, akiknek nincs elegendő muníciójuk valódi tekintélyérvekből (öltönyös ügynökök, megvásárolt doktori címek, luxuskocsik, arany ékszer, drága karóra stb.). A legitim feljebbvalóink iránti szinte vak engedelmességre csakis azért hajlunk annyira, mert a társadalom szisztematikus szocializációs gyakorlata beleoltja a társadalom tajgaiba azt a felfogást, hogy az engedelmesség a helyes magatartás. Ráadásul gyakran alkalmazkodási előnyökkel is jár, ha teljesítjük, amit a valódi tekintély diktál. Ezért az átgondolatlan tekintélytisztelet jól beválik, mint egyfajta döntéshozatali ökölszabály. Amikor a tekintélyre automatikusan reagálunk, hajlamosak vagyunk jobban odafigyelni a tekintély szimbólumaira, mint a lényegi tartalmára. … Kellő óvatossággal közelítsünk az olyan helyzetekhez, amelyekben a tekintély befolyását próbálják latba vetni ellenünk. (R.B.Cialdini)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése