A tudatos vásárlásról II. (a helyit vagy az olcsóbbat?)

A helyit promováljuk vagy az olcsóbbat?

A legtöbb ember nem a legolcsóbb árucikkeket vásárolja. Általában hajlandóak vagyunk többet fizetni a jónak tartott áruért.

A vásárlók azon „bizonytalan” kétharmada, akiket foglalkoztat a termékek helyi jellege, ökológiai hatása, etikus származása stb. éppen az a kritikus közösség, akiket támogathatunk az értékeik szerinti vásárlásban. Ők információkat igényelnének, döntéseikben őket kell segíteni. Ha ezen a téren a kereskedő/márkatulajdonos kudarcot vall, megtörik a kereslet és kínálat összekapcsolódása.

Ha a vállalatok számára nem jelent piaci előnyt pl. az ökológiai értelemben megbízható cikkek eladása, nem sok értelmet látnak majd, hogy változtassanak előállítási és szállítási módszereiken. Azaz romlanak termékeink, vásárlásaink minősége és az árelőny egy idő után nem ellensúlyozza a minőségi romlást. Ez bizalmatlanságot szül a márkával szemben, elindul egy lefele tartó spirál.

Tehát, fontos szerepe van kereskedőnek, márkatulajdonosnak és a vásárlóknak egyaránt a tudatos vásárlási döntések sorozatának meghozatalánál. Mondhatnánk azt is, hogy ez egy csapatmunka. Ehhez kell - ugyancsak tudatosan - felnőni, és a tudatos magatartás fiziológiájának ismerete segitségével a piaci versenyben egy kereskedő/márkatulajdonosnak helytállni. A kereskedő/márkatulajdonos szerepe, hogy konkrétan segítse és ne összezavarja a vásárlót döntéseiben, még ha ez utobbi rövid távon előnyt is jelentene számára. Nem csak elméletileg szajkózni a tudatosságot, hanem tenni is a tudatos döntések megkönnyítéséért.

Vakvágány

A helyi jelleg preferálása tulajdonképpen a tudatos vásárlás egy vetülete. Azonban egy sajátos vetülete, mivel itt jelentkezik egy plusz érzelmi szál a vásárlás során. A helyi jelleghez a vásárló automatikusan, a termék minőségétől függetlenül egy érzelmi szálat társít. Amennyiben a kereskedő/márkatulajdonos ezt kihasználva, gyengébb minőséget akar bújtatva eladni, úgy a bizalom megbomlik. Létrejöhet egy védekező reflex, egy bizalmatlanság, mindennel szemben, amit „helyiként” próbálnak eladni.

Az érzelmi húrok pengetésének nem szabad megkerülnie a minőségi, tudatos döntés elősegítését. Ellenkezőleg, a helyi márka – vásárló szimbiózisa felborul, a kapcsolat minőségi fejlődése vakvágányra kerül.

A tudatos vásárlásról I. (a helyi és drágább vs. olcsó termékek)

A helyi termékek vásárlásának fontosságával mindenki egyetért, gyakran hangoztatjuk, igyekszünk a helyi termelő portékáját vásárolni. Tudatosítottuk a helyi termékek előnyeit, és tudatosan próbálunk vásárolni. Az már egy érdekes kérdés, hogy ez ténylegesen, milyen mértékben sikerül. 

A tudatos vásárlásról

Nem vásárolunk annyira tudatosan, mint amennyire gondolnánk. Felmérések szerint a lakosság mintegy 80 százaléka tudatos vásárlónak tartja magát, azonban hasonló felmérések alapján ez a tudatosság a vásárlásokban jóval kisebb arányban jelentkezik. A 80 százalékkal szemben csak mintegy 10 százalékunk vásárlási magatartásában mutatozik ez a tudatosság. Nem mindig döntünk a szándékunknak megfelelően. A szándék és az eredmény közötti meglepően nagy különbség mögött az áll, hogy többségünk számára a vásárlás inkább egy érzelmi és kevésbé egy kognitív folyamat. Ott állunk a polcok előtt, sokszáz impulzus ér, miközben túlságosan igénybe vesznek döntéseink, a sok információ elborít, egy idő után feladjuk és érzelmi alapon döntünk, azaz kevésbé tudatosan.

A helyi jelleg, csakúgy mint a környezetbarát jellemző megítélése, egy kognitív feladat, plusz megerőltetést jelent a vásárlási információ-ködben. Ezt a feladatot tudjuk nehezen, és csak részlegesen elvégezni vásárlásaink folyamán. Ezért csal az emlékezetünk, habár tudatosnak tartjuk magunkat, vagy azok szeretnénk lenni, ezt a magatartásunkat sokszor csak nagy nehézségek árán tudjuk gyakorolni.

A kérdés tehát nem az, hogy tudatosan akarunk-e vásárolni, hanem, hogy tudunk-e ?

A vásárlók mintegy kétharmada, döntései tekintetében csak feltételesen tudatos. Megvan benne a tudatos vásárlói magatartás, de szüksége van a vásárlás környezeti impulzusaira, hogy ezek a helyes irányba mozdítsák el. A figyelmes vásárlás előkészítése, a helyes döntési környezet megteremtése, nagymértékben a kereskedő/márkatulajdonos feladata. Nem mindegy, hogy a szupermarket kiemel- letisztít- és rávezet bizonyos információkra, segít azokra felfigyelni, lehetővé teszi a részletesebb tájékoztatást, segíti a termékösszehasonlításokat vagy csak összezavar.

A megfelelő eszközökkel egy kereskedő/márkatulajdonos nagymértékben hozzájárulhat a tudatosabb márkaválasztáshoz. A létrejött tudatos vásárlás után a fogyasztó márkahűsége fokozódik, és sokkal nagyobb valószínűséggel fogja a következő alkalommal ugyanazt a terméket vásárolni. Minél többet tudunk arról, hogy honnan származik az ételünk, a ruházatunk, a megvásárolt termékeink, annál egyszerűbb lesz olyan vásárlási döntéseket hoznunk, amelyek összhangban vannak a lelkiismeretünkkel.

Az árelőny vadászat transz-állapota 

A tudatos választás elősegítése tehát kölcsönös érdek, úgy a vásárló, mint a kereskedő/márkatulajdonos szempontjából. A probléma megoldása viszont nem egyszerű. Ha a kereskedő/márkatulajdonos az árelőny vadászat transz-állapotát felhasználva, csak a vásárló pillanatnyi igényét tartja szem előtt, akkor létrejön egy nagyon rövid távú árelőny, de nem jön létre mélyebb kötődés sem a márkával, sem a kereskedővel szemben. A kereskedővel még talán, de az is csak addig, amíg az árelőnyt rendszeresen biztosítani tudja. Mihelyt ez megszűnik, megy tovább a vadászat, és megy tovább a vásárló, oda, ahol a jobb árat megtalálja. Tehát nem alakul ki márkahűség sem a márka sem a kereskedő irányába.

Az árelőny nem minden! Annak ellenére, hogy a csapból is az folyik. Értéket kell kínálni és arra rávezetni a vásárlót, de mindenképpen megkönnyíteni, segíteni a tudatos döntésben. Nem könnyü dolog, de megéri. Egy tudatos vásárló márkahűsége lényegesen nagyobb, és nem elhanyagolható az sem, hogy terjeszti meggyőződését, promoválja választását, a terméket, sőt még a vásárlási szokásait is!

..........

(a folytatásban a  helyi promoválásáról és arról, hogy mi tekinthető vakvágánynak)

Önigazolás

A Pszinkron2 rendezvénysorozat "Ésszerűtlen boldogságok, Döntéseink logikája" előadásán elhangzott példák közül, ami aktualitásánál fogva megragadott az a “dezertör kérdés”. 

Felmerült, hogy egy társadalmi szerződés követése során mit lehet csinálni a törvényt be nem tartókkal, akik dezertálnak, potyáznak, azaz profitálnak abból, hogy mások betartanak valamit, de ők nem.

Természetesen a szabály betartatása a megoldás. Azonban nem ez az érdekes vetülete a témának, hanem a szabálykerülők motivációja. Kiderült ugyanis, hogy a büntetés mértéke nem korelál, azaz nincs összefüggésben a szabályszegők magatartásával. Nincs kevesebb szabályszegés ahol nagyobbak a büntetések és forditva. Felmerült a kérdés, hogy akkor mi az ami befolyásolja ezt az egészet. Nos az egyik legfontosabb tényező az, hogy az egyén mennyire tudja igazolni magát, a tettét, mennyire tudja elfogadtatni magával, hogy ez még bocsánatos bűn-e vagy sem!

Merthogy mindannyian szeretünk jó emberek lenni és annak tünni. Az énképünkel meg kell békéljünk valahogy (kognitiv disszonancia áll elő aközött amit hiszel és ahogyan cselekedsz). Hogy mennyire tartunk még elfogadhatónak egy szabálysértést, az pedig a kultúrától is függ, a társadalmi elfogadottságtól, attól, hogy mennyire stigmatizált egy szabálysértés a közmegitélésben és mennyire nem.

Nem véletlenül gondolom, hogy mindez nagyon fontos! Ugyanis gyakran nem vesszük észre, hogy amikor elszörnyülködve meséljük egymásnak kisebb nagyobb köreinkben elkövetett törvénysértéseket, megkritizálva, elitélve stb. akkor tulajdonképpen önigazolást gyártunk magunknak! Akaratlanul is! Ha bent van a köztudatban ez a sok lopás, akkor nehogy már én lennék a csaló, a szabálykerülő, hisz az enyém egy igazán kis bocsánatos bűn, azokhoz képest, amik elhangzanak, amik nyilvánosak!

Sajnos gyakori ez, a társasági beszélgetéseink során, hogy ott, helyben le is szürjük a “tanulságot”, hogy nem éri meg tisztességesen csinálni semmit. Gyakorlatilag beállitjuk magunknak a “sucker” poziciót, amiből az következik, hogy szégyen az egyénnek kiállni a szabálykövető magatartás mellett, mert az már nem számit életrevalóságnak, az lúzerség.

Az nem ellenérv, hogy nem lehet becsületesen megélni. Az ember nem tud abszolut mértékben becsületes lenni. Azonban azt elfogadhatjuk, hogy az a helyesebb magatartás (közösségibb), ha szabálykövetésre törekszünk és nem arra, hogy önigazolást probáljunk kovácsolni lépten-nyomon.

 Olvass tovább: Tanult tehetetlenségeink

 Olvass tovább: NHPH (nemlopási hajlandóság populációs határértéke)

A versenyképességről !

"Három központi eleme van. Az egyik, hogy egy ember úgy érvényesül, hogy értéket teremt: nem arra játszik, miként tudna ugyanabból az üzletből több pénzt kicsikarni magának, hanem arra, hogyan tudna többet és jobban előállítani. A második dolog az együttműködés. Ez azt jelenti, hogy az versenyképes, akiben megbíznak, és aki megbízhat másokban, illetve az, aki arra törekszik, hogy minél több emberrel működjön együtt sikeresen. A harmadik elem pedig a kihívás keresése: az versenyképes, aki ki akar próbálni új dolgokat."

Egy gyöngyszem az Indexről

A teljes cikk :

Kalapáccsal, vakon szereljük az órát

Robbantsunk ? - Diósi László blogbejegyzése

Ime egy észrevétel, ajánlom euroszkeptikusoknak.