Uborkabotrány

Alig kezdődik meg az uborkaszezon, máris botrány lesz belőle. Most tényleg az uborkával van a gond? Nem igazán, vagy nem csak. Amint az be is bizonyosodott utólag, nem valószínű, hogy az uborka okozta a fertőzéseket. Ellenben a pánik, amit keltettek hatalmas veszteségeket okozott a nagy zöldségtermesztő országoknak, köztük a legnagyobbat Spanyolországnak, közel harminc milliárdnyi eurót. Most hogy lesz ez lerendezve? Ki perel kit, és ki térít meg kinek, és mennyit?

Kemény feladvány, annál is inkább, mert nagyon viszonylagos a kár mérete is, a származékos költségeknél, veszteségeknél például meddig lehet elmenni?

Ha van a világkereskedelemnek, a specializációnak komparatív előnye, akkor ez jó példa arra, hogy van negatív hozadéka is. Többek közt az élelmiszerbiztonság, az ami megszenvedi ezt. Mi pedig el kell könyvelnünk, hogy a piac bizalmatlanul reagál és veszteségek is keletkeznek. Hogy ki hova szeretné a veszteségeket elkönyvelni az egy kérdés, de általában a költségek mindenkit érintenek előbb vagy utóbb.

Ami viszont fontos és előremutató következtetés lenne, az ilyen és hasonló esetekből (emlékezzünk a dioxinos botrányra is), az az, hogy világszinten támogatást kellene élvezzenek a lokális mezőgazdaságok, azok fejlesztése, a lokális termékek kereskedelme. Mert többről van szó mint specializálódásról és hatékonyságról egy adott iparágon belül. A biztonságról is szó van és a függőség mérsékléséről bizonyos ipari növények esetében. A lokális mezőgazdasági termékek termesztése, a helyi élelmiszeriparral karöltve teret kellene nyerjenek ahhoz, hogy biztosabb és kiegyensúlyozottabb élelmiszerellátásunk lehessen.

A bizalmatlanság jelenleg általános az élelmiszerpiacon. A pánik hatására nem fogyott a piacon semmilyen uborka, hiába írták ki nagy betűkkel, hogy „NEM SZPANYOL UBORKA”. Hiába, a bizalom visszaállítása egy hosszabb folyamat ennél az egyszerű fogásnál.

Talán ilyen és ehhez hasonló botrányok kellenek ahhoz, hogy az eredetjelzést komolyan vegyek akár a termelők, akár a fogyasztók. Talán egyszer csak „divatba jön” az eredetjelzés, mint komoly minőségi védjegy és majd vigyázni is fognak rá, mert ha nem, akár egy egész régiót, vagy országot sújthat katasztrofális veszteségekkel. Az olaszoknak, a franciáknak, az angol uborka-termesztőknek is komoly veszteségeik keletkeztek, holott őrájuk még a gyanú árnyéka sem vetült, hogy a termékük fertőzött volna. 

Hiába. A piac nem véletlenül bizalmatlan. Nem hiszi el, hogy az az, aminek mondják.

Ha belegondolok én sem vettem uborkát a helyi termelőtől a piacon. Mert nem bízok meg benne, hogy az pontosan nem import spanyol uborka. Ugyanígy az Oroszhegyi szilvapálinka sem biztos, hogy mindig és mindenkitől az, hisz ha megfigyeljük, mindig van elég belőle, pont annyi amennyit a piac kér. Még az ára sem ingadozik a jó vagy a rossz szilvatermő szezontól függően. Aztán ide sorolnám a Székely gyümölcslé esetét is, ahol egyelőre még bárki visz bármilyen almát, azt mint a jó malomban leőrölik, és forgalomba hozzák almalé-ként ugyanazon csomagolás és címke alatt.

Ezeket a márkákat senki és semmi nem szabályozza. Egyelőre. Addig, amíg be nem üt egy fertőzés, vagy csak egy pánik - akár ha megalapozatlan is, mint azt a fennforgó eset is mutatja – és azzal rögtön be fog ütni a krach is. Majd senki nem fog tudni eladni semmit, főleg nem a szezontermékekből. Ez lesz majd a tandíj. Addig is lehetne tanulni ezekből, a már megtörtént esetekből, mivel a pórul járás esélye, ha nincs szabályozás, nincs tudatos márka-építés és védelem, akkor mindez csak idő kérdése és bekövetkezik. A pórul járás mértéke pedig annál nagyobb, minél nagyobb a márkától való függőség (minél nagyobb iparág alakul ki rá), és minél kisebb iránta a bizalom.

Mi, most egyelőre a helyi márkáink serdülőkorát éljük, amit még a vakbuzgóság jellemez. Most kellene szigorúan szelektálni, hogy épüljön párhuzamosan a bizalom is. Később, amint azt a piacon kiirt „NEM SPANYOL UBORKA”- ás felirat sikertelensége is bizonyítja, ezt a bizalmat már nem lehet bepótolni.