A jövő árnya

Ha megfigyeljük az állatvilágot, számos jó példát találhatunk együttműködésre azoknál a fajoknál amelyeknél, az együttműködés elengedhetetlen a túléléshez.

Erre példa a császárpingvinek túlélése a déli sarkon, pár hónapig, sokszor mínusz negyven fokban, ahol a tojások melegen tartása és a túlélés a tét. Csak úgy tudnak védekezni a hideg és a fagyos szél ellen, hogy sűrű csoportokba formálódnak, egymáshoz szorosan, kör alakban, több százan, és így a csoport külső tagjai megvédik a szél ellen a kör belsejében állókat. Aztán felváltva cserélgetik egymást, elég érdekes módon, folyamatosan totyogó forgásban, mozgásban van ez a nagy kör: ösztönösen és kooperatívan túlélik. Aki hibázik, és nem kooperál, az meghal.

Az állatvilágot az evolúció – szelekció folyamata jellemzi. Hasonlóan az emberi társadalmakat is. Távolabbról, az egész emberiség szempontjából elemezve a helyzetet, a civilizációk életképességéről, fennmaradásáról, fejlődéséről, vagy bukásáról beszélhetünk. A keret ugyanaz, a sémák, a játékszabályok hasonlóak, sokszor csak ösztönösek, még nem is tudatosak. Megtanul az illető faj túlélni vagy alulmarad?

Jó példának tekinthető a nagymacskák fajába tartozó oroszlán is. Az állatok királya falka életet él. Csoportosan vadászik és az okos csapatmunka az, ami dominanciát biztosít számára a többi állatfaj között. Ha a csapatmunkára nem volna képes, akkor valószínűleg hamar ki is pusztulna, mert nem olyan jó futó, mint amennyire testes állat, és a vadászatok során sorozatosan kudarcot vallana.

Az együttműködés szelleme tehát ösztönösen benne van minden fajban, ez predesztinálja a túlélésre. Ahonnan ez kihal, vagy meggyengül, ott a kipusztulás fenyeget.

Tudósok egy csoportja, vizsgálta ezeknek a kooperációs modelleknek a jelenlétét, erősségét, számos, egymástól különböző társadalmakban. Közösségi játékok formájában tesztelték a különböző környezetben, és más-más szabályok szerint élő emberek társadalmi együttműködési hajlandóságait. 

A következő következtetésre jutottak:

Minél magasabb szinten integrálódott egy kultúra a piaccal, annál magasabb a társadalom-támogató, azaz pro szociális viselkedés aránya az illető kultúrában.

Megdöbbentő nem? Ez a szabály vonható le következtetésül az együttműködés kialakulásáról, akár a nomád életet élő törzseket, akár a modern társadalmakat vizsgáljuk. A piac, azaz a csere, a specializáció, a munkamegosztás megléte és fejlettségi szintje határozza meg - a kísérletek alapján – az egész társadalom együttműködési hajlandóságát, akár konkrétan az adózási hajlandóságot is. 

Tehát hagyhatjuk nyugodtan az ideologizálást. Legalábbis nem kell célként kezelni a különféle izmusok tiszta megvalósítását. Nem kell az ideológiákban keresni a megoldást. Tekinthetünk rájuk, mint eszközökre a céljaink elérése folyamatában, de önmagukban nem lehetnek célok a társadalom önfenntartása és fejlődése során. A társadalmi modellek sokszínűek lehetnek, de nincs tuti modell! A cél a túlélés, és sokszor az ösztönök azok, amik együttműködésre sarkallnak, helyesebb utat mutatnak bármilyen ideológiánál.

Egyszerűen az evolúció azt mutatja meg nekünk, számos az állatvilágból vett példán keresztül is, hogy az együttműködés a legfontosabb a komplex világunkban. Elengedhetetlen a túléléshez, és fajfenntartáshoz. Ahol ez nincs, ott a faj kihalása fenyeget.

Miben is különbözik az emberi faj működése számos más állatfajétól? Talán pont ennek a fogalomnak a megnyilvánulásában. Amíg a túléléshez elengedhetetlenül fontos együttműködés ösztönösen működik az állatvilágban, addig mi, emberek ezt fokozatosan megtanuljuk. Szocializálódunk, komplex társadalmi rendszereket hozunk létre, amik kitolják az együttműködési kényszert magasabb szintekre (nemzeti, nemzetközi). Az ösztönös, feltételek nélküli kooperációt folyamatosan és tudatosan felülírjuk. Miért? Hogyan? A versengés és az individualizmus, vagy erre válaszként a központilag irányított kommunizmus szabályainak felállításával. Az általunk felállított rendszerek nem tökéletesek, azok szabályainak merev és túlzott követésével elsorvad az együttműködési készségünk, természetes alkalmazkodásunk a túléléshez meggyengül. Lásd a nem működő rendszerek csapdái a szociális infláció, a bürokrácia stb. Az emberiség hárít, miközben fejlődik. 

Talán igazunk van, rövid távon versenyképesebbek vagyunk. Hosszú távon azonban már nem. 

Robert Axelrod szerint az emberek között kialakuló együttműködés alapja valójában nem a bizalom, hanem a kapcsolat tartóssága, a résztvevők egymás „jövő árnya”.

Vajon ezek az árnyak jelentkeznek, akár a szűkösség képében (élelmiszer, energia), akár a környezet, klíma fokozatos és visszafordíthatatlan romlásában? Na nem! Azért a „jövő árnya” fogalom nem ezt jelenti. Nem a közelgő természeti katasztrófát, a túlnépesedésből származó szűkösség apokaliptikus képét. De erre is lefordítható az a felismerés, hogy globális szinten, mint ember és társadalom, a civilizációk egyre szorosabb, kölcsönös függőségében élünk. A kapcsolat tartós, az egymásrautaltság egyre erősebb, és elkerülhetetlenebb, amennyiben felismerjük, hogy a Földünk erőforrásai végesek, és mindannyian itt kell, hogy éljünk, egy, a Föld nevezetű bolygón, behatárolható természeti korlátok között. A természet csapásai, a szűkösség jelenségének felerősödése, csak figyelmeztetnek erre a megkerülhetetlen tényre. A „jövő árnya” az egymásrautaltság, a közös korlátok.

Még egy észrevétel, ha már ideológiai, vagy az ideológiákat helyettesítő szintre emeltem a kooperáció fogalmát. Ahogy Axelrod, a neves pszichológus megállapította, az együttműködés alapja valójában nem a bizalom. A bizalom szükséges, de a meglétét generáló mélyebb tényezők az alapjai az együttműködésnek. A bizalom kialakulhat és eltűnhet annak függvényében, hogy kialakul-e az egységes jövőkép és főleg, hogy megvan-e a kapcsolat tartósságának a feltétele. Ha mindez megvan, akkor meg van ágyazva az együttműködésnek, ha mindez hiányzik, akkor nem kényszerít együttműködésre a „jövő árnya”.

Azt is mondhatnánk, hogy a jelen, globalizált helyzetünk pont rácáfol a fenti ösztönök működésére, legalábbis társadalmi, vagy még tágabb, civilizációs szinten. A problémák világ szinten sokasodnak, az emberi társadalom pedig csak továbbra is dominánsan a versengés mellett dönt. Lásd a harmadik világ kultúrájának individualizálódását. Ez így igaz, azonban az evolúció törvényeihez tartoznak a civilizációk tündöklése mellett a bukásuk és a kihalásuk is. Hogy mi is vezethet oda, hogy a legfejlettebb faj, az ember, egyes társadalmi csoportosulásainak ösztönös reflexei elhaljanak, és így veszélyeztessék saját fennmaradásukat? 

Talán a természet törvényeinek a sorozatos felülbírálása, a tudatos/nem tudatos felülírása lehet erre a magyarázat. Kereteket, rendszereket teremtünk magunknak, aminek határain belül a korlátlan versenyben bízunk, azonban ezek a keretek messze nem tökéletesek.

Kitavaszodott. Lehet menni kalákába, mezei munkára, vagy háztáji barkácsolásra. A természet ölére, tanulni a természettől, és egymástól.